Ecsenyi Szilárd: a LA75 programja közérthetően

Hogy alakulna a költségvetés, ha a Le az Adók 75%-ával Párt 12 év alatt tényleg megteremthetné a politikusoktól független, libertárius paradicsomot?

Most bemutatom, hogy még egy 75%-os adósságcsökkentés is maximum 64%-os bevételcsökkenést eredményezne (nem számolva a várható GDP növekedéssel).

Jelenleg a költségvetés bevételi és kiadási oldalán nagyjából 16,000 milliárd forint szerepel. (A kiadás valamiért mindig picit nagyobb, kb 3%-kal.) A valóság az, hogy ennél jóval kevesebb az állam tényleges bevétele és kiadása is. A könyvelési trükk abban áll, hogy a neki dolgozó egészségügyi- és szociális munkások, rendőrök, bírósági alkalmazottak, pedagógusok, postások, tűzoltók és a kb félmillió bürokrata esetében az állam az egyik zsebéből a másikba tesz át jelentős összegeket. Ezért célszerű lenne úgy számolni, hogy a jövedelmüket adómentesnek tekintetjük. (Sőt, az egyszerűség kedvéért képzeljük el, hogy az állami dolgozóknak és családjuknak még az általuk vásárolt termékek ÁFÁ-ját sem kell megfizetni, ezt már előre levonná az állam a nettó fizetésükből, nevezzük ezt kis-nettónak, és csak ezt a kis-nettó bért utalnák ki nekik). Így azt kapjuk, hogy az állam kb 10500 milliárd ft bevétel felett diszponál.

Ezt egyébként úgy is megkaphatjuk, hogy csak a versenyszférában dolgozó 3,75 millió ember adóját adjuk össze.

Ha ebből levonjuk a kötelezőket (kis-nettó bérek összege, államadósság, eu-tagság díja, nyugdíjak, családi pótlékok), akkor azt kapjuk, hogy nagyjából 2500 milliárd ft-nyi mozgástér marad a társadalommérnöki víziókra. Egyébként szinte pont ennyit is költenek el közbeszerzésekre nettóban (valamivel többet, de azok egyrésze az ÁFA és munkabéreket terhelő adó miatt visszacsorog).

Nos mi lenne, ha az adók 75%-át eltörölnénk 12 év alatt és átállnánk magánnyugdíjpénztári rendszerre?

Első közelítésben azt hinnénk, hogy az állami bevételek hirtelen 2625 milliárd ft-ra apadnának. Ez azonban tévedés, ugyanis a közszféra dolgozóira a piacnak is szüksége lenne, az ő megjelenésük már a külső források összegét emelné, tehát nagyjából 3250-3750 milliárd ft bevétele lenne az államnak. Ez talán nem hangzik valami soknak, csakhogy már nem kell számolni a nyugellátás költségeivel, és jóval kevesebb (maximum 150,000 fő) közszférában dolgozó kis-nettóját kell csak megfizetni. Erre minimum 1000 milliárd különíthető el, ha levonjuk a, családi-pótlékokat, az EU-tagság díját és az államadósság törlesztőjét (+ némi infrastruktúra-fejlesztési költséget). Ez pedig irdatlan összeg: egész pontosan minden egyes állami dolgozó havi kis-nettója 555,555 ft körül alakulna, ha mindet kifizetnénk nekik (igaz, a közalkalmazottaknak kéne fenntartani a jelenleg állami tulajdonban lévő munkahelyük épületét is, pl iskolákét, kórházakét is a libertárius modell szerint, kivétel ez alól az atomerőmű és a Parlament). Valószínűleg ennél többet is hazavihetne egy állami orvos vagy egy fizikus, de értelemszerűen egy rendőr vagy postás szerényebb bérnövekedésre számíthatna. A lényeg, hogy lenne bőven mozgástér az állami bérek rendezésére is.

– programunk egy képben –